Történetünk

Filozófiánk

Munkáink

Jövőképünk

Ütemterv

Kontakt

Vízió

Mi akarunk lenni az igazodási pont az építőiparban és a mellé nyújtott szolgáltatásban is. A megrendelőinknek életük legnagyobb döntésében egy pozitív élménnyé, kollégáinknak és beszállítóinknak követendő példává, a fiataloknak pedig vonzó jövőképpé szeretnénk válni. Egy olyan stabil lábakon álló etikus üzletté, ami hosszútávon jobbá teszi a hazai építőipar megítélését.

Megszállottan kutatjuk, hogyan tudunk európai szinten is kiemelkedő szolgáltatást nyújtani. Ennek egyik kulcsát a folytonos innovációban, illetve az ügyfeleinktől és partnereinktől kapott visszajelzések hasznosításában látjuk.

#fejlődés

Megszállottan kutatjuk, hogyan tudunk európai szinten is kiemelkedő szolgáltatást nyújtani. Ennek egyik kulcsát a folytonos innovációban, illetve az ügyfeleinktől és partnereinktől kapott visszajelzések hasznosításában látjuk.

#hatékonyság

A hatékonyság egy szemléletmód, ami a Mednonál sok apró részletből áll össze. Hisszük, hogy a korrekt ár-érték arányhoz valójában a pazarlás csökkentésén, a megfelelő előkészítésen és a munkafolyamatok összehangolásán keresztül vezet az út.

#értékteremtés

Szerintünk egy modern vállalkozás sokkal többről szól, mint a profit. A Medno csapat olyan szakmájukban profi szakemberekből áll, akiknek közös szenvedélye, hogy olyan élményt hagyjanak maguk után, ami pozitív hatással van az egész építőipar megítélésére. 

Ajánlatot kérek!

A részletes ajánlatadást minden esetben helyszíni felmérés előzi meg. Amennyiben szeretne időpontot egyeztetni, úgy kérem, adja meg adatait, hogy fel tudjuk venni Önnel a kapcsolatot.

Amennyiben érdekli Önt valamelyik szolgáltatásunk, viszont még nem szeretne ajánlatot kérni, akkor is bátran kereshet bennünket emailben vagy telefonon.

Ez alapján nem küldünk hírlevelet, csak a kapcsolattartás miatt szükséges.
A számot nem tároljuk, kizárólag a kapcsolatfelvételig használjuk.

Iratkozzon fel hírlevelünkre ingyenes konzultációért

Partnereink és üzletfeleink

uh.o1713085232ndem@1713085232olleh1713085232
+36 20 515 2321

1152 Budapest, Szentmihályi út 131. 

Minden jog fenntartva. © Medno Builder Kft. 2024 – Adatkezelési tájékoztató / Jogi nyilatkozat / Impresszum